Cseresznyés pite diós krémmel
Hozzávalók:3-4 db hozzávalói:
Töltelék hozzávalói:
|
|
Elkészítés:
A lisztet egy csipet sóval és a vaníliás cukorral egy tálba tesszük és elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a vajat, majd gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, úgy hogy jó morzsalékos állagú legyen. Végül beletesszük kanalanként a tejfölt és a vizet, majd összegyúrjuk, hogy könnyen nyújtható tészta legyen.(először csak 1 ek. tejföl kerüljön bele, mert a liszt minőségétől függően, lehet ennyi is elég)
Végül folpack fóliába csomagoljuk, és a hűtőszekrénybe tesszük legalább 60 percre, pihentetni a tésztát.
Közben el tudjuk készíteni a tölteléket.
A dió pörkölésével kell kezdeni.
Egy tepsibe beletesszük a diót, majd előmelegített sütőbe tesszük, és közepes lángon 5-6 percig pirítjuk. (akkor jó ha már szép színt kapott a dió, de figyelni kell nehogy megégjen!)
Ha elkészült, akkor a sütőből kivesszük, teljesen kihűtjük majd ledaráljuk.
A mascarponét simára keverjük, ízlés szerinti mennyiségű barna cukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal. Ezután hozzákeverjük a ledarált-pörkölt diót is.
A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk és lecsepegtetjük.
A tésztát kivesszük a hűtőből, majd lisztezett deszkán jó vékonyra kinyújtjuk.(én sütőpapírra tettem rá, és úgy nyújtottam ki, így nem ragadt le a tészta)
A kinyújtott tésztából, 3-4 kör alakot kivágunk.(én egy fedőt tettem rá és azt vágtam körbe, nagyságától függően, 3-4 kör lesz belőle)
Mindegyik kör közepére rákanalazunk a mascarponés-diós krémből, majd elsimítjuk, úgy hogy maradjon a szélétől kb. 2 cm-es üres tésztacsík.
Ezután megpakoljuk a krém tetejét magozott cseresznyével, majd megszórjuk egy kevés barna cukorral és őrölt fahéjjal.
Végül az üresen maradt tésztarészt, szépen felhajtogatjuk a töltelékre.
Az egész tojást felverjük, majd megkenjük vele a tésztát, és megszórjuk apróra összedarabolt dióval.(ezt a diót nem kell előtte megpörkölni, mert különben sütésközben megég!)
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb ráhelyezzük a megtöltött tésztát. (én a kinyújtott, körbevágott tésztát egyesével helyeztem rá a tepsire, és ott töltöttem meg, így könnyebb volt vele bánni)
Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes lángon 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük.
Sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd langyosan tálaljuk, így a legfinomabb a cseresznyés pite diós krémmel.
Tipp / megjegyzés:
A franciák pitéje a galette, melyet bármilyen töltelékkel elkészíthetünk, számtalan variánsa létezik de leginkább a felül nyitott töltött pitét nevezik így.