Tápértékek
Vegetáriánus étel árpagyöngyből készült krémes rizottóval, amit aromás fűszerekkel ízesítünk, és ropogós sült kelbimbóval tálalunk. Egyszerűen elkészíthető, laktató fogás, ami tökéletes vacsorára vagy főételként.
Elkészítés
Az árpagyöngyöt mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le.
A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett árpagyöngyöt, és 1-2 percig kevergetve futtassuk meg.
Adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, a babérlevelet, a rozmaringot, szórjuk meg ízlés szerint őrölt borssal, majd öntsük fel a borral és a szójaszósszal. Keverjük alaposan össze, majd félig lefedve főzzük, amíg a folyadékot teljesen felszívja.
Öntsük fel egy merőkanál húslevessel, majd szintén félig lefedve főzzük, amíg a folyadékot teljesen felszívja. Ezt ismételjük, amíg az árpagyöngy kellően megpuhul és jó szottyos lesz. Közben többször keverjük meg.
Az elkészült rizottót tálalásig tartsuk melegen.
A kelbimbó külső leveleit szedjük le, mossuk meg, csepegtessük le, majd a nagyobbakat vágjuk félbe.
Az olajat keverjük össze a sóval, borssal és a préselt fokhagymával, majd öntsük rá a kelbimbóra. Forgassuk össze, hogy a fűszeres olaj mindenhol érje.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, rendezzük el rajta a kelbimbót, öntsük rá a visszamaradt fűszeres olajat. Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt süssük készre (légkeverésnél 130 fokon).
Tálaláskor szedjük tányérba a rizottót, helyezzük rá a sült kelbimbót, és úgy kínáljuk.
Hozzávalók
- 20 dkgárpagyöngy (gersli)
- 5 dkgvaj
- 2 gerezdfokhagyma
- 1 dbbabérlevél
- 2 szálrozmaring (vagy 1 mk szárított)
- ízlés szerintőrölt fehér bors
- 1 ekszójaszósz
- 1.5 dlfehérbor
- 6 -7 dlhúsleves
- 50 dkgkelbimbó
- 2 -3 gerezdfokhagyma
- 1 /2 tkszínes bors
- 1 tksó
- 2 ekrizsolaj (vagy olívaolaj)
Címkék:
Recept készítője
Szeretek sütni-főzni, és sokat kirándulni.Több évtizede sertepertélek a konyhámban kisebb, nagyobb sikereket elérve. Mára már szenvedélyemmé vált a sütés-főzés, így minden nap valami finomsággal kényeztetem a családomat, és a barátaimat. Szeretem a hagyományos, magyaros ételeket, de szívesen kipróbálok számomra új, és különleges ízvilágot is.
Hozzávalók
- 20 dkgárpagyöngy (gersli)
- 5 dkgvaj
- 2 gerezdfokhagyma
- 1 dbbabérlevél
- 2 szálrozmaring (vagy 1 mk szárított)
- ízlés szerintőrölt fehér bors
- 1 ekszójaszósz
- 1.5 dlfehérbor
- 6 -7 dlhúsleves
- 50 dkgkelbimbó
- 2 -3 gerezdfokhagyma
- 1 /2 tkszínes bors
- 1 tksó
- 2 ekrizsolaj (vagy olívaolaj)
