Tápértékek
Ez a hagyományos krumplileves gazdag ízekkel készül: baconnel, virslivel, sok zöldséggel és tejföllel. Laktató, családi étel, ami gyorsan megvan, tökéletes hideg estékre. Próbáld ki, ha szereted a magyaros leveseket!
Elkészítés
Vágjuk fel kisebb darabokra a bacont, karikázzuk fel a virslit. Pucoljuk meg a zöldségeket, a hagymát, és daraboljuk fel ízlés szerint. A burgonyát is pucoljuk meg, majd kockázzuk fel.
Tegyük a bacont egy fazékba, és süssük zsírjára. Amikor kezd színt kapni, adjuk hozzá a vöröshagymát, pároljuk üvegesre.
Adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a feldarabolt zöldségeket, és kevergetve pároljuk pár percig.
Szórjuk meg pirospaprikával és majorannával ízlés szerint, keverjük össze alaposan.
Öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a húsleveskockát. Forraljuk ki, majd lassan főzzük a zöldségeket félpuhára.
Tegyük bele a kockára vágott burgonyát és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Főzzük, amíg a burgonya megpuhul.
Adjuk hozzá a felkarikázott virslit, és csorgassuk bele a tejfölt, amit előtte egy kevés levessel simára kevertünk. Forraljuk fel, majd mérsékelt hőfokon főzzük készre pár perc alatt.
Hozzávalók
- 10 dkgbacon
- 1 dbvöröshagyma
- 2 gerezdfokhagyma
- 2 dbsárgarépa
- fél dbzeller
- 2 dbzöldség
- 1 dbpaszternák
- 4 dbburgonya
- 1 tkpirospaprika
- 2 dbhúsleveskocka
- ízlés szerintmajoranna
- ízlés szerintsó
- ízlés szerintőrölt bors
- 6 dbvirsli
- ízlés szerintpetrezselyemzöld
- 2 dltejföl
Címkék:
Recept készítője
Szeretek sütni-főzni, és sokat kirándulni.Több évtizede sertepertélek a konyhámban kisebb, nagyobb sikereket elérve. Mára már szenvedélyemmé vált a sütés-főzés, így minden nap valami finomsággal kényeztetem a családomat, és a barátaimat. Szeretem a hagyományos, magyaros ételeket, de szívesen kipróbálok számomra új, és különleges ízvilágot is.
Hozzávalók
- 10 dkgbacon
- 1 dbvöröshagyma
- 2 gerezdfokhagyma
- 2 dbsárgarépa
- fél dbzeller
- 2 dbzöldség
- 1 dbpaszternák
- 4 dbburgonya
- 1 tkpirospaprika
- 2 dbhúsleveskocka
- ízlés szerintmajoranna
- ízlés szerintsó
- ízlés szerintőrölt bors
- 6 dbvirsli
- ízlés szerintpetrezselyemzöld
- 2 dltejföl
