Tápértékek
Réteges, krémes desszert kakaós piskótával, natúr túró-joghurt krémmel és friss málnazselével. Könnyen elkészíthető, hűsítő finomság, ami tökéletes uzsonnára vagy vendégváró süteményként. A citromos túró és a málnás réteg remekül harmonizál.
Elkészítés
A tojásokat szétválasztjuk.
A tojások sárgáját a langyos vízzel összehabosítjuk, majd a cukorral és a vaníliás cukorral fehéredésig keverjük.
Belekeverjük a kakaóporral és a sütőporral elkevert lisztet. A legvégén, lazán beleforgatjuk a csipet sóval keményre vert fehérjehabot.
Sütőpapírral bélelt magas falú szögletes tepsibe simítjuk. Kb. 30x35 cm-es tepsi.
160 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük, majd hűlni hagyjuk.
A krémtúrót, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citrom levét és héját, valamint a joghurtot tegyük egy tálba és keverjük össze.
A vizet forraljuk fel, majd oldjuk fel benne a zselatint. Kevergessük, amíg langyosra hűl, majd öntsük a túrós krémhez és keverjük el alaposan.
A tejszínt verjük fel kemény habbá, és apránként forgassuk a túrós krémbe.
A kihűlt piskóta aljáról húzzuk le a sütőpapírt, majd a kakaós lapot tegyük vissza a formánk aljába. Simítsuk rá a túrós krémet és tegyük 20 percre a fagyasztóba, hogy megdermedjen. (Vagy 1 órára a sima hűtőbe.)
Amíg a krém dermed, készítsük el a málnás zselét. A málnazselé hozzávalóit a zselatin kivételével egy kisebb lábosban főzzük 2-3 percig, hogy a málna összeessen.
Ezután egy szűrőn átnyomjuk, hogy a magokat eltávolítsuk belőle. A zselatint elkeverjük a langyos málnapépben és alacsony lángon addig melegítjük, míg teljesen feloldódik benne. Vegyük le a tűzről és hűtsük langyosra.
A zselét simítsuk a túrókrém tetejére, majd tegyük a süteményt 2-3 órára, vagy akár egy egész éjszakára a hűtőbe.
Tálalás előtt tetszés szerint szeleteljük fel és díszítsük a tetejét tejszínhabbal, csokoládéval és málna szemekkel.
Hozzávalók
- 4 dbtojás
- 25 dkgcukor
- 10 eklangyos víz
- 20 dkgliszt
- 2.5 dkgkakaópor (holland)
- 1 csomagsütőpor
- 1 csomagvaníliás cukor
- 50 dkgnatúr krémtúró (vagy áttört darabos túró)
- 2 dljoghurt
- 2 dltejszín
- 15 dkgporcukor
- 1 dbcitrom reszelt héja
- 10 gzselatin (pl: Horváth Rozi)
- 1 dlvíz
- 30 dkgmálna
- 1 dlvíz
- 3 ekcukor
- 10 gzselatin
- ízlés szerinttejszínhab
- ízlés szerintmálna szemek
- ízlés szerintolvasztott csokoládé vagy csoki forgács
Recept készítője
Üdvözöllek kedves látogató. Marcsi vagyok, az oldal egyik alapítója. Ha bármi kérdésed, észrevételed lenne, az oldallal kapcsolatban, küldj egy e-mailt a kapcsolat@receptkiraly.hu email címre.
Hozzávalók
- 4 dbtojás
- 25 dkgcukor
- 10 eklangyos víz
- 20 dkgliszt
- 2.5 dkgkakaópor (holland)
- 1 csomagsütőpor
- 1 csomagvaníliás cukor
- 50 dkgnatúr krémtúró (vagy áttört darabos túró)
- 2 dljoghurt
- 2 dltejszín
- 15 dkgporcukor
- 1 dbcitrom reszelt héja
- 10 gzselatin (pl: Horváth Rozi)
- 1 dlvíz
- 30 dkgmálna
- 1 dlvíz
- 3 ekcukor
- 10 gzselatin
- ízlés szerinttejszínhab
- ízlés szerintmálna szemek
- ízlés szerintolvasztott csokoládé vagy csoki forgács




