Tápértékek

Marhapörkölt meggylekvárral
Hagyományos magyar marhapörkölt egy izgalmas csavarral: édes-savanyú meggylekvárral fűszerezve. Lassú főzésű, laktató étel, ami puha húst és gazdag ízeket ígér, tökéletes családi vacsorához vagy körettel tálalva.
Elkészítés
A vöröshagymákat aprítsuk fel, a húst mossuk meg.
A lábosban olvasszuk meg a zsírt, tegyük rá a hagymát és pirítsuk szép üvegesre.
Ha üveges a hagyma, tegyük rá a húst és forgassuk, míg mindenütt szépen kifehéredik. Ekkor sózzuk meg és szórjuk rá a pirospaprikát.
Öntsünk fel vízzel és adjuk hozzá az összes fűszert, valamint a lekvárt.
Főzzük kb. két órán keresztül közepes hőfokon fedő alatt, 10-15 percenként ellenőrizzük a vizet, és ha kell, öntsünk rá 1-2 dl-t, hogy ne égjen le és kis lében főjön.
Fél órával az elkészülés előtt adjuk hozzá a felaprított paprikát, paradicsomot és nyomjuk rá a fokhagymát. Ha szeretnénk, hogy a zöldségek szétfőjenek, tegyük hozzá egy óra után.
Ekkor már nagyon figyeljünk, gyakran kevergessük és öntsünk rá vizet, hogy ne égjen le.
Ha letelt a két óra, kóstoljuk meg, hogy jól átfőtt-e. Ha nem, főzzük még a tökéletes íz és állag eléréséig.
Ízlés szerinti körettel és savanyúsággal kínáljuk.
Hozzávalók
- 2 fejvöröshagyma
- 40 -50 dkgmarha gulyáshús
- 1 evőkanálsertészsír
- 2 evőkanálfűszerpaprika
- 1 csapott teáskanálsó
- tetszés szerintvíz
- ízlés szerintfekete bors (őrölt)
- 1 teáskanálrómai kömény – darált
- 1 dbkaliforniai paprika
- 6 dbkoktélparadicsom
- 3 gerezdfokhagyma
- 2 csipetkakukkfű
- 2 dbbabérlevél
- 1 evőkanálmeggylekvár
Recept készítője
Szandra vagyok, a www.cookingwithfantasy.com bloggere. Saját blogomon igyekszem minél gyakrabban izgalmas történetekkel, és fantáziadús receptekkel szolgálni Neked. :)
Hozzávalók
- 2 fejvöröshagyma
- 40 -50 dkgmarha gulyáshús
- 1 evőkanálsertészsír
- 2 evőkanálfűszerpaprika
- 1 csapott teáskanálsó
- tetszés szerintvíz
- ízlés szerintfekete bors (őrölt)
- 1 teáskanálrómai kömény – darált
- 1 dbkaliforniai paprika
- 6 dbkoktélparadicsom
- 3 gerezdfokhagyma
- 2 csipetkakukkfű
- 2 dbbabérlevél
- 1 evőkanálmeggylekvár