Tápértékek
Házias sós kifli kelt tésztából, amit egyszerűen elkészíthetsz otthon. Tökéletes reggelire, tízóraira vagy uzsonnára, ízlés szerint sózva és köménymaggal megszórva. Puha, illatos és gyorsan fogy.
Elkészítés
Az élesztőt morzsoljuk bele a fele mennyiségű langyos, cukrozott tejbe, majd pár perc alatt futtassuk fel.
A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni és keverjük össze a maradék langyos tejjel. Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt is.
Ezután kanalazzuk rá a sóval összekevert lisztet, majd indítsuk el a dagasztó programot, és dagasszuk meg a tésztát. Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk.
Amikor a gép végzett a dagasztással, tegyük át a tésztát egy kilisztezett kelesztőtálba, majd letakarva langyos helyen kelesszük duplájára.
Amikor a tészta megkelt, osszuk el 6 egyenlő részre, majd mindegyiket formázzuk gömbölyűre.
Egy tésztagolyót lisztezett felületen nyújtsunk ki kb. 35x20 cm-es ovális lappá, majd tekerjük fel úgy, hogy tekerés közben a tenyerünkkel húzzuk a közepétől óvatosan kissé kifelé. Mindegyik tésztával így járjunk el.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a megformázott kifliket. Mindenképpen hagyjunk közöttük helyet, mert sütés közben meg fognak nőni.
Kenjük le a kifliket langyos tejjel, és ízlés szerint szórjuk meg durva szemű sóval, és egész köménymaggal. Szobahőmérsékleten kelesszük újra.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. Légkeverésnél 160 fokon kb. 15-20 percig.
Hozzávalók
- 45 dkgliszt
- 2.5 dkgélesztő
- 2.5 dltej
- 1 /2 tksó
- 1 /2 tkcukor
- 5 dkgvaj
- 1 ektej
- ízlés szerintdurva szemű só
- ízlés szerintköménymag
Címkék:
Recept készítője
Szeretek sütni-főzni, és sokat kirándulni.Több évtizede sertepertélek a konyhámban kisebb, nagyobb sikereket elérve. Mára már szenvedélyemmé vált a sütés-főzés, így minden nap valami finomsággal kényeztetem a családomat, és a barátaimat. Szeretem a hagyományos, magyaros ételeket, de szívesen kipróbálok számomra új, és különleges ízvilágot is.
Hozzávalók
- 45 dkgliszt
- 2.5 dkgélesztő
- 2.5 dltej
- 1 /2 tksó
- 1 /2 tkcukor
- 5 dkgvaj
- 1 ektej
- ízlés szerintdurva szemű só
- ízlés szerintköménymag
