Tápértékek
Egyszerű, hagyományos vegetáriánus egytálétel, amit paszternákot vékony szeletekre vágva tejszínnel és sajttal sütünk csőben. Laktató köretként vagy önállóan is fogyasztható, gluténmentes és gyorsan elkészíthető.
Elkészítés
A paszternákot megpucoljuk, megmossuk, szárazra töröljük, majd nagyon vékonyra felkarikázzuk.
A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, majd apróra felvágjuk.
Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, hozzáöntjük a tejszínt, beletesszük az apróra vágott fokhagymát, ízlés szerint sózzuk és megszórjuk őrölt borssal, majd elkezdjük felforralni.
Amikor forr, hozzáadjuk a vékony paszternákszeleteket, újraforraljuk, majd kb. 5 percig, néha megkeverve tovább főzzük.
Egy kisebb jénaiba vagy tepsibe öntjük a masszát, majd a tetejét megszórjuk reszelt edami sajttal.
Előmelegített sütőben 150 fokon kb. egy óra alatt szép pirosra sütjük.
A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd tálaljuk. Magában is laktató, de sültek mellé köretként is kínálhatjuk.
Hozzávalók
- 50 dkgpaszternák
- 3 dlfőzőtejszín
- 5 dkgvaj
- 2 -3 gerezdfokhagyma
- ízlés szerintsó
- ízlés szerintőrölt bors
- 10 dkgedami sajt
Címkék:
Recept készítője
Szeretek sütni-főzni, és sokat kirándulni.Több évtizede sertepertélek a konyhámban kisebb, nagyobb sikereket elérve. Mára már szenvedélyemmé vált a sütés-főzés, így minden nap valami finomsággal kényeztetem a családomat, és a barátaimat. Szeretem a hagyományos, magyaros ételeket, de szívesen kipróbálok számomra új, és különleges ízvilágot is.
Hozzávalók
- 50 dkgpaszternák
- 3 dlfőzőtejszín
- 5 dkgvaj
- 2 -3 gerezdfokhagyma
- ízlés szerintsó
- ízlés szerintőrölt bors
- 10 dkgedami sajt
