Tápértékek
Hagyományos almás pite pudingos-krémes töltelékkel, habbal és rácsos tetejével. Isteni krémes, családbarát desszert, amit langyosan érdemes enni, de kihűlve is szépen szeletelhető.
Elkészítés
A tojássárgáját simára keverjük a cukorral és a tejföllel.
A liszthez adjuk a sót és a sütőport, majd elmorzsoljuk a margarinnal. Hozzáöntjük a tojásos masszát és összegyúrjuk. Ha nagyon ragad, egy kevés lisztet, ha túl kemény, egy pici tejfölt adjunk hozzá, hogy jól formálható tésztát kapjunk. Folpackba csomagolva tegyük hűtőbe.
Az almát lereszeljük, hozzáadjuk az 1 dl vizet, a cukrot és a fahéjat. Alacsony tűzön megpároljuk.
A vaníliás pudingport simára keverjük a cukorral és 2.5 dl vízzel. Összekeverjük a még meleg almával, majd hozzáadunk 3 evőkanál búzarát.
A tésztát kivesszük a hűtőből, 2/3 - 1/3 arányban elosztjuk. A nagyobb részt a tepsink méretére nyújtjuk peremestül, és a sütőpapírral bélelt vagy kivajazott tepsibe simítjuk.
Megszórtuk 2-3 evőkanál búzadarával, és egyenletesen elkenjük rajta az almás tölteléket. Ha leves, a tetejére is szórhatunk búzadarát.
A tojásfehérjéket 1 kávéskanál citromlével kemény habbá verjük, fokozatosan hozzáadagoljuk a porcukrot. A kemény habot a töltelék tetejére kanalazzuk és elsimítjuk.
A maradék tésztát vékonyra nyújtjuk, derelyevágóval keskeny csíkokat vágunk, és berácsozzuk a hab tetejét.
Előmelegített sütőben 180 fokon aranysárgára sütjük.
Hozzávalók
- 50 dkgliszt
- 1 csomagsütőpor
- 25 dkgmargarin
- 15 dkgkristálycukor
- 3 dbtojássárgája
- 2 evőkanáltejföl
- 1 csipetsó
- 1.5 kgalma hámozva és reszelve
- 1 dlvíz
- kevéscitromlé
- 10 dkgcukor
- 1 kávéskanálfahéj
- 2 csomagvaníliás pudingpor
- 10 dkgcukor
- 2.5 dlvíz
- 3 evőkanálbúzadara
- 3 dbtojásfehérje
- 1 kávéskanálcitromlé
- 10 dkgporcukor
Címkék:
Recept készítője
Három gyerek es egy skót pasi, velük osztom meg életem, ja és a kis troll őrködik a konyhámban, a helyszín Norvégia. Sok időt töltök a konyhában közkívánatra és a magam szórakoztatására egyaránt. A konyha után a kert es a növények is kiemelt szerepet kapnak a mindennapjaimban. Most már 2 afrikai törpepapagáj is a családunkhoz tartozik.
Hozzávalók
- 50 dkgliszt
- 1 csomagsütőpor
- 25 dkgmargarin
- 15 dkgkristálycukor
- 3 dbtojássárgája
- 2 evőkanáltejföl
- 1 csipetsó
- 1.5 kgalma hámozva és reszelve
- 1 dlvíz
- kevéscitromlé
- 10 dkgcukor
- 1 kávéskanálfahéj
- 2 csomagvaníliás pudingpor
- 10 dkgcukor
- 2.5 dlvíz
- 3 evőkanálbúzadara
- 3 dbtojásfehérje
- 1 kávéskanálcitromlé
- 10 dkgporcukor




