Stefánia torta
Hozzávalók:A 6 db piskótalaphoz:
A krémhez:
|
|
Elkészítés:
Vegyünk 3 db sütőpapírt, majd rajzoljunk mindegyikre 2 db kb. 20 cm-es kört.
2 egész tojáshoz adjunk hozzá 2,5 dkg porcukrot, majd keverjük jó habosra. Amikor már kifehéredett és jó habos, állandó keverés mellett, csorgassunk először hozzá 2 ek. olajat, majd 2 ek. vizet. Ezután keverjük még 1-2 percig. Végül 5 dkg lisztet szitáljuk hozzá a keverékhez, majd fakanállal óvatosan forgassuk össze.
Ezután az egyik sütőpapírra rajzolt két körre osszuk el a masszát, majd egyenletesen simítsuk el.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 10 perc alatt készre, világos zsemleszínűre. (én légkeverésnél 150 fokon, 8 percig sütöttem)
A sütőből kivéve enyhén szórjuk meg a tészta tetejét liszttel, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk rá egy sütőpapírra. Ezután a felső sütőpapírt óvatosan húzzuk le, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (én pár perc után átfordítottam a lapokat, és egy rácsra tettem, így hűtöttem ki teljesen)
Ezután süssünk még 2-2 lapot a maradék hozzávalókból.
A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük vissza, így kerül majd bele a krémbe. A porcukorhoz adjuk hozzá az egész tojásokat, majd gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett főzzük sűrűre. (puding sűrűségűre főzzük) Ezután vegyük le a gőzről, majd kézi habverővel addig keverjük, még teljesen kihűl. (kb. 10 perc)
Ezután adjuk hozzá a felolvasztott és teljesen kihűlt csokoládét, a kakaót, a vaníliaaromát, és a rumot, majd keverjük alaposan össze. Adjuk hozzá a felkockázott, puha vajat, majd keverjük jó habosra a krémet.
A tortalapokat töltsük meg a krémmel, majd kívülről is vonjuk be a tortát. Ezután tegyük hideg helyre, hogy a krém kissé megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. (Érdemes előző nap megsütni, így az ízek is jól összeérnek. Én mielőtt megtöltöttem a lapokat mindegyiket egyformára körbevágtam.)
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a torta tetejét kakaóval, majd felszeletelve kínáljuk. Én cukrozott kakaót szitáltam rá, majd az ünnephez illően, porcukorral díszítettem.
Tipp / megjegyzés:
Mivel kettesével kell megsütni a lapokat, így a tésztát is külön-külön kell kikeverni, mindhárom adaghoz, ezért kicsit hosszadalmasnak tűnhet az egész művelet. Ez persze senkinek ne vegye el a kedvét, mert ameddig az első adag tészta a sütőben van, előkészíthetjük a másodikat, majd a megsült tésztát kivesszük, a másikat rögtön tehetjük is be. Így elég gyorsan elkészül, és megsül mind a három adag, vagyis a hat lap.