Tápértékek
Puha, csokoládés aprósütemény, ami kívül ropogós porcukorban, belül lágy és ízletes. Könnyen elkészíthető, tökéletes ünnepi asztalra vagy ajándékként.
Elkészítés
A lisztet, kakaóport, a csipet sót és a sütőport összekeverjük.
A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk.
A margarint habosra keverjük a cukorral és a tojással.
Apránként belekeverjük a langyosra hűlt csokoládét.
A csokis masszát a tejjel együtt a lisztes keverékhez adjuk, és összedolgozzuk.
Kissé ragacsos lesz a végeredmény, ezért folpackba csomagolva a hűtőbe tesszük 1-2 órára, ezalatt megszilárdul.
A megszilárdult masszából diónyi gömböket formázunk, és először kristálycukorban, majd porcukorban meghempergetjük. A porcukorral ne spóroljunk, hogy mindenütt befedje.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a gombócokat, egymástól 2-2,5 cm távolságra.
180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük, majd a tepsin hagyjuk kihűlni. A teteje szépen megrepedezik sütés alatt.
Ha kihűltek, pléh-dobozba tesszük őket, ahol sokáig eltarthatók.
Hozzávalók
- 15 dkgliszt
- 10 dkgétcsokoládé
- 10 dkgmargarin
- 10 dkgcukor
- 1 dbtojás
- 3 dkgkakaópor
- 1 teáskanálsütőpor
- csipetsó
- 2 -3 evőkanáltej
- 5 dkgkristálycukor
- 5 dkgporcukor
Címkék:
Recept készítője
Hozzávalók
- 15 dkgliszt
- 10 dkgétcsokoládé
- 10 dkgmargarin
- 10 dkgcukor
- 1 dbtojás
- 3 dkgkakaópor
- 1 teáskanálsütőpor
- csipetsó
- 2 -3 evőkanáltej
- 5 dkgkristálycukor
- 5 dkgporcukor
