

Karamellás fahéjas hatlapos
Hozzávalók:
A krémhez:
|
|
Elkészítés:
Lisztet mély tálba öntjük, a közepébe mélyedést készítünk, ebbe tesszük az összes hozzávalót, és rá öntjük a langyos vizet.
Összegyúrjuk. Könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk, így ha kell még kis vizet adhatunk hozzá.
6 egyenlő cipót formálunk belőle.
Egyesével kinyújtjuk, közepes tepsi nagyságúra. (mérete 38×36 cm-es)
Tepsi hátát vékonyan megzsírozunk, majd liszttel behintjük. Ezen sütjük ki a lapokat, elő melegített sütőben teljes lángon 3-4 perc alatt készre sülnek. (süthetjük sütőpapíron is)
Egy deszkán egymásra csúsztatjuk a kisült lapokat, és hűlni hagyjuk.
Elkészítjük a krémet.
Egy lábosban megpirítjuk a cukrot karamellnek, amikor már jól össze állt felengedjük a tej 3/4-részével és elkészítjük vele a karamellás tejet, majd félrehúzzuk a gázról.
A fahéjat a liszttel, és a maradék tejjel simára keverjük, majd a karamellás tejhez adjuk. Vissza tesszük a gázlángra és teljes lángon, állandó keveréssel, sűrű krémet főzünk belőle.
Ha megfőtt, kissé hűlni hagyjuk,majd megtöltjük vele a lapokat.
Úgy osszuk a krémet el, hogy minden lapra jusson belőle. A 6-ik lapot rá tesszük,konyharuhával letakarjuk, és egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap vizes késsel szeleteljük.
Tipp / megjegyzés:
Nehezéket tegyünk a felső lapra és akkor nem pöndörödik vissza.
oral cialis 20mg sildenafil viagra sildenafil brand
order precose 50mg online micronase 5mg canada order griseofulvin 250mg online cheap
order mintop for sale buy cheap mintop where to buy ed pills
aspirin for sale buy hydroquinone paypal order imiquad cream
buy meloset 3 mg for sale order melatonin generic order danazol for sale
order duphaston 10mg online cheap order duphaston 10 mg generic empagliflozin 25mg drug
pyridostigmine 60 mg drug maxalt 5mg cost rizatriptan sale
buy generic latanoprost online rivastigmine usa order exelon 6mg generic
telmisartan 20mg sale hydroxychloroquine cost buy molnupiravir 200mg generic
tadalafil 40mg tablet order tadalafil 10mg online cheap real viagra
buy modafinil buy promethazine generic order deltasone sale