

Narancsos sütőtök mousse babapiskótával – paleo
Hozzávalók:A babapiskótához:
A mousse hozzávalói:
|
|
Elkészítés:
A babapiskóta egyszerű mandulás piskótából készül. Az egész tojásokat a porrá őrölt édesítővel keverjük habosra mixerrel. Ezalatt a térfogata a többszörösére nő, sűrű krém lesz belőle. Óvatosan forgassuk bele az őrölt mandulát és a nyílgyökérport, majd az edény széléről csurgassuk bele az olvasztott kókuszolajat és lazán forgassuk össze az egészet.
Két nagyméretű tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztát habzsákba töltjük, közepes lyukat vágunk rá, és babapiskóta alakot nyomunk a tepsire egymástól távolabb, mert sütés közben megnőnek. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 12-15 perc alatt megsütjük őket. A legjobb előzőleg elkészíteni, hogy a piskóták megszáradjanak és kihűljenek. (Én most frissen készítettem, és miután megsült lecsökkentettem a hőfokot 100 fokra és még kb 1 órát szárítottam a piskótákat.)
A sütőtököt sütőben megsütjük, majd kikaparjuk a belsejét, és 1,5 deci narancslével leturmixoljuk. A zselatinlapokat áztassuk hideg vízbe 5 percre, a maradék narancslevet melegítsük fel, adjuk hozzá a megduzzadt zselatint és keverjük el. A zselatinos keveréket, adjuk a sütőtökhöz, és keverjük össze. Ha nem elég édes, az édesítőt is adjuk hozzá, legvégül a fűszereket is keverjük bele.
A behűtött kókuszkrémet verjük fel, majd amikor a püré dermedni kezd, forgassuk bele.
Készítsünk elő egy közepes lapos tálat, a babapiskótákat egyenként mártsuk bele a narancslébe, és tegyünk belőle egy sort a tál aljára. Kanalazzuk rá a mousse felét, majd megint egy réteg piskóta jön, a tetejére pedig mousse következik.
Hűtsük be, amíg megszilárdul, majd díszítsük kakaóporral és kockára vágva tálaljuk.
A babapiskótából érdemes többet készíteni, mert a gyerekek nagyon szeretik és sokféle desszerthez felhasználható.
buy ketotifen 1 mg without prescription cost imipramine 75mg purchase tofranil without prescription
buy acarbose 50mg sale precose pills buy fulvicin 250mg
dipyridamole 25mg us order lopid 300 mg generic buy pravastatin 20mg online cheap
buy generic fludrocortisone loperamide 2 mg cheap imodium online buy
buy generic prasugrel over the counter buy dimenhydrinate no prescription detrol where to buy
buy ferrous without a prescription order ferrous 100mg online sotalol 40 mg pill
pill vasotec 10mg buy doxazosin duphalac medication
betahistine brand betahistine pills probenecid 500mg tablet
premarin us buy premarin 0.625mg for sale order viagra pills
prilosec 10mg sale order montelukast 5mg generic lopressor 100mg canada
purchase cenforce without prescription cenforce 100mg brand buy generic aralen over the counter
order generic omnicef 300 mg omnicef brand prevacid 30mg oral