

Pudingos-leveles párna őszibarackkal
Hozzávalók:
A karamellizált őszibarackhoz:
|
|
Elkészítés:
Az előnyújtott leveles tésztát, vágjuk fel hat egyforma darabra. Ezután a szélektől kb. egy centiméterre, a késhegyével vágjuk be félig a tésztát, majd a közepét villával böködjük meg. (vigyázzunk hogy ne vágjuk át egészen a tésztát!!!!)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd magasabb hőmérsékleten süssük szép pirosra, ropogósra. Ezután vegyük ki a sütőből, majd hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk a pudingos krémmel.
A porcukrot keverjük simára a tojássárgájával, majd keverjünk hozzá egy kevés tejet, végül pedig a pudingport is.
A maradék tejet melegítsük forráspontig a vaníliás cukorral, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a pudingos keveréket. Ezután állandó keverés mellett, addig főzzük hogy besűrűsödjön.
A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd keverjük hozzá a még forró pudinghoz. Ezután hűtsük ki teljesen. (közben egyszer-kétszer keverjük át)
A barackok haját húzzuk le, majd ízlés szerint daraboljuk fel.
Ezután tegyük bele egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a barna cukrot, és a vaníliás cukrot. Ezután néha, óvatosan megkeverve addig karamellizáljuk, még a barack megpuhul, és a cukros-szirup kissé besűrűsödik. (ha a barack túl sok levet engedne, akkor félpuhán szedjük ki a szirupból, majd úgy sűrítsük be) Végül hűtsük ki egészen.
Tálalás előtt a teljesen kihűlt pudingos krémet, és a karamellizált őszibarackot kanalazzuk a leveles tésztára, majd úgy kínáljuk.
buy ketotifen pills ketotifen over the counter imipramine drug
precose generic how to buy precose order fulvicin 250mg pills
aspirin 75 mg brand buy generic zovirax order zovirax generic
buy meloset paypal purchase meloset online cheap danazol 100mg
dipyridamole cost lopid 300 mg ca pravachol cheap
dydrogesterone sale buy sitagliptin 100 mg generic order empagliflozin sale
order florinef pills fludrocortisone for sale online buy imodium medication
buy prasugrel without prescription order chlorpromazine online cheap order tolterodine for sale
purchase zovirax eye drops order xeloda 500mg how to get exelon without a prescription
buy betahistine 16mg generic benemid over the counter buy probenecid pills for sale
brand omeprazole buy singulair 10mg without prescription lopressor order
tadalafil 40 mg sildenafil next day buy sildenafil tablets
cenforce 100mg generic where to buy cenforce without a prescription buy chloroquine 250mg sale
purchase modafinil generic order deltasone 10mg sale buy prednisone cheap
buy cefdinir 300 mg generic buy glycomet 500mg without prescription prevacid cost
cheap isotretinoin buy amoxicillin 250mg pill order zithromax 250mg for sale
purchase azipro sale prednisolone 40mg canada neurontin 100mg oral