

Cukkinis-bazsalikomos lecsó kakukkfüves galuskával
Hozzávalók:
A kakukkfüves galuskához:
|
|
Elkészítés:
A cukkinit, a patiszont, és a paradicsomot vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a paprikát vágjuk fel vastagabb csíkokra. A kolbászt vékonyan karikázzuk fel. A bazsalikomot vágjuk fel apróra.
Egy serpenyőbe (v. wokba) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felcsíkozott vöröshagymát és pár perc alatt fonnyasszuk meg. Ezután adjuk hozzá a kétféle, vékonyra felkarikázott kolbászt, pirítsuk pár percig, majd adjuk hozzá a felkockázott cukkinit és a patiszont. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az erős paprikakrémet, majd félig lefedve a serpenyőt pároljuk pár percig.
Ezután először adjuk hozzá a paprikát, majd amikor már félpuhára párolódott, a paradicsomot, és a bazsalikomot is. Óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd addig pároljuk tovább, hogy a zöldségek még roppanósak maradjanak, és a paradicsom se essen szét. (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)
A kakukkfű leveleit csipkedjük le a száráról, majd adjuk hozzá a nagyobb csipet sóval összekevert liszthez.
Ezután adjuk hozzá a villával előzőleg kissé felvert tojásokat, a fele mennyiségű vizet, majd keverjük össze. Keverés közben, apránként adagoljuk hozzá a maradék vizet, hogy egy sűrűbb, szaggatható masszát kapjunk. (a liszttől függően lehet kevesebb, de az is lehet hogy több víz kell majd hozzá)
Egy edénybe forraljunk bőséges mennyiségű enyhén sós vizet, majd amikor már forr, szaggassuk bele a galuskatésztát. Ezután várjuk meg még feljön a víz tetejére, főzzük 1-2 percig, majd szűrjük le, és hideg vízzel öblítsük le.
Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett galuskát. Ízlés szerint sózzuk, majd keverjük össze, és tálalásig tartsuk melegen. Tálaláskor tegyünk a tányérra pár kanál galuskát, majd kanalazzuk mellé a lecsót, és úgy kínáljuk.
ketotifen 1 mg tablet buy ketotifen no prescription tofranil over the counter
buy aspirin 75 mg generic aspirin online order oral imiquad
dipyridamole 100mg for sale order pravastatin 20mg without prescription pravachol 10mg generic
florinef 100mcg drug order rabeprazole sale buy imodium 2mg generic
prasugrel uk order dimenhydrinate 50mg generic buy detrol online cheap
brand ferrous buy risedronate for sale betapace 40 mg for sale
brand vasotec buy doxazosin 2mg generic how to get lactulose without a prescription
buy betahistine generic order haloperidol 10 mg online purchase benemid generic
order prilosec 10mg pills prilosec 10mg pills brand lopressor
micardis generic generic hydroxychloroquine 400mg buy molnunat pills
buy generic cenforce buy aralen chloroquine brand
order omnicef online cheap how to buy lansoprazole buy generic lansoprazole online
cost atorvastatin 20mg buy generic proventil for sale purchase amlodipine generic