

Kókuszos szelet Györgyi konyhájából
Hozzávalók:A tésztához:
A fehér krémhez:
A sárga krémhez:
A tetejére:
|
|
Elkészítés:
A puha vajat morzsoljuk el a liszttel, majd a többi hozzávalóval gyúrjuk össze a tésztát. Folpackba csomagolva tegyük a hűtőbe.
Verjük fel a tojásfehérjét a cukorral és keverjük hozzá a kókuszt.
A tésztát kivesszük a hűtőből, két részre osztjuk, egyik felét kinyújtjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe terítjük. Elegyengetjük rajta a kókuszos habot.
Kinyújtjuk a második tésztalapot és befedjük vele a kókuszos réteget.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb 25 perc alatt megsütjük.
Míg sül, elkészítjük a sárga krémet.
A tejet feltesszük melegedni. A tojások sárgáját elkeverjük a liszttel és kevés (2 merőkanálnyi) meleg (nem forró) tejjel, majd a tűzhelyen lévő (szintén nem forró) tejhez adjuk. Folyamatos keverés mellett sűrű krémet főzünk belőle.
Ezután hagyjuk kihűlni, néha-néha megkeverjük, hogy ne bőrösödjön a teteje.
Ha kihűlt a krém, a puha margarint kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, majd a krémmel homogén masszává vegyítjük. A sárga krémet a kihűlt süteményre simítjuk.
A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, és óvatosan elterítjük a sárga krém tetején, majd megszúrjuk kókuszreszelékkel.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap, szeletelve kínáljuk.
Hi my friend! I wish to say that this post is amazing, great written and include approximately all important infos. I would like to see extra posts like this .
My wife and i have been absolutely peaceful when Emmanuel managed to do his survey out of the ideas he discovered in your site. It is now and again perplexing to simply possibly be offering helpful tips that many most people could have been trying to sell. We really acknowledge we now have the blog owner to appreciate for that. All the illustrations you’ve made, the easy blog navigation, the friendships you can make it possible to engender – it’s mostly excellent, and it is letting our son and the family believe that the concept is cool, which is highly serious. Thanks for everything!
You can definitely see your expertise in the work you write. The world hopes for more passionate writers like you who are not afraid to say how they believe. Always follow your heart.
I have not checked in here for some time because I thought it was getting boring, but the last few posts are good quality so I guess I?¦ll add you back to my everyday bloglist. You deserve it my friend
I do agree with all of the ideas you have presented in your post. They’re really convincing and will certainly work. Still, the posts are very short for starters. Could you please extend them a little from next time? Thanks for the post.
https://interpharm.pro/# canadian pharmacy online
canada mail order prescription – interpharm.pro Their global distribution network is top-tier.
https://onlineapotheke.tech/# online apotheke preisvergleich
I genuinely enjoy reading on this website , it holds fantastic content.
https://onlineapotheke.tech/# online apotheke versandkostenfrei