

Lecsós csirke
Hozzávalók:
|
|
Elkészítés:
Előző este előkészítjük a combfiléket. Összezúzzuk a fokhagymákat, szórunk rá sót, felöntjük tejjel, és beletesszük a combfiléket, lefóliázzuk és hűtőbe tesszük.
Másnap, ebéd előtt egy órával felszeleteljük a paprikát, paradicsomot, hagymát, és olívaolajjal kikent tepsibe rétegezzük. Az alábbi sorrendben: durva szemű tengeri só – hagyma – paradicsom – paprika – lecsöpögtetett csirkecomb filé – zöldfűszerek – (frissen) őrölt bors – hagyma – paprika – paradicsom – durva szemű tengeri só – zöldfűszerek sorrendben.
(Én szórtam a tetejére csilikarikákat is, de ez elhagyható)
180 fokra előmelegített sütőben, fél órán át sütjük, majd felvesszük a hőfokot 250 fokra a következő félórára. Sütés közben egyszer átforgatjuk az egészet, hogy a tetején lévő paradicsomszeletek ne égjenek meg.
Ha nem párolog el a leve teljesen, akkor az utolsó 10 perc elején le öntünk belőle, és csak annyit hagyunk alatta, amitől szaftos, de nem vizes lesz.
Tetszés szerinti körettel tálaljuk, lehet az burgonya vagy rizs is.
Tipp / megjegyzés:
Ha mindenképp kategorizálni szeretném, akkor leginkább az. Olyan napokra való, amikor lusták vagyunk főzni, vagy egyébként is sok a dolgunk.Nálunk most a kettő együtt hatott, így nem tudtam 1 óránál több időt fordítani ebédfőzésre.
Beküldő: Márti
http://hogymegtudjuknezni.blogspot.hu/
minoxidil canada flomax 0.4mg pills buy erection pills
buy acarbose 50mg order fulvicin pills griseofulvin 250 mg price
aspirin ca order generic aspirin zovirax order
dipyridamole 25mg over the counter order pravachol 20mg generic buy pravachol 10mg pills
buy melatonin 3mg online meloset 3mg price generic danazol 100 mg
dydrogesterone 10 mg ca order dapagliflozin 10 mg buy empagliflozin 25mg without prescription
how to get florinef without a prescription florinef 100mcg pill buy imodium 2 mg online
buy etodolac 600 mg sale order etodolac 600 mg pills buy cheap cilostazol
prasugrel 10mg brand purchase detrol without prescription purchase detrol sale
buy ferrous pills ascorbic acid price order betapace for sale
mestinon generic cost mestinon 60mg generic rizatriptan
buy prilosec without prescription singulair brand buy lopressor without prescription
order cialis 40mg online buy cialis 5mg sale order sildenafil 100mg online
provigil 100mg cost order generic promethazine deltasone 5mg ca
accutane 20mg canada azithromycin tablet order zithromax 250mg pills
atorvastatin 80mg brand albuterol oral norvasc cost