

Ropogós, pikáns, bőrös malacsült
Hozzávalók:
|
|
Elkészítés:
A húst a bőrös oldalán keresztbe, és hosszába beirdaljuk, durva szemű sóval jól bedörzsöljük úgy, hogy a felvágott bőr közé is kerüljön, frissen borsot őrölünk rá, majd végig kenegetjük mustárral is, amit szintén beledörzsölünk a húsba. Éjszakára lefóliázva egy tálban hűtőbe tesszük.
Másnap egy nagyobb tepsibe tesszük meghámozott negyedelt almával, a negyedelt vöröshagymával, a fokhagymagerezdekkel, és a zöld fűszerekkel együtt. (Ha szárított fűszereink vannak, azt a pácolás alatt adjuk hozzá és lényegesen kisebb mennyiségben, mint a frisset. A sütés után ugyanis a fűszerek ki lesznek véve, és csak az aromájuk, illatuk maradt a sültben.)
Kevés vizet öntünk alá, majd alacsonyabb hőfokon (kb.180°) három órán keresztül sütjük alufólia alatt. Majd magasabb hőmérsékleten, a fóliát levéve újabb egy óráig sül, hogy a bőre megpiruljon. Végig a bőrös résszel felfelé sütjük.
Zsiradékot egyáltalán nem adunk hozzá, mert nincs szükség rá. A tepsiben lévő zöldségek, az alma, és a hús is magukba szívják a fűszerek, a fokhagyma ízét, ami különösen a végén az étel mellé tálalt almán, és hagymán érezhető. A megszáradt rozmaring, és kakukkfű kivételével mindent fel lehet tálalni.
tadalafil without a doctor’s prescription cialis 5mg ca buy sildenafil 100mg online cheap
purchase zaditor online ziprasidone 80mg canada imipramine 25mg pills
buy minoxytop sale tamsulosin 0.4mg brand medication for ed
order acarbose generic buy glyburide 2.5mg for sale fulvicin over the counter
aspirin 75 mg brand buy levofloxacin 500mg without prescription order imiquad creams
melatonin usa desogestrel 0.075 mg over the counter how to buy danazol
dipyridamole us dipyridamole online order pravastatin without prescription
pill duphaston 10 mg buy empagliflozin 10mg online buy empagliflozin 10mg generic
fludrocortisone 100mcg without prescription order generic aciphex loperamide order
buy monograph generic cilostazol 100mg cost buy pletal sale
purchase prasugrel online buy prasugrel online cheap tolterodine 1mg cost
ferrous tablet buy actonel 35mg sale betapace for sale online
order vasotec 5mg generic doxazosin 2mg cheap buy generic lactulose online
buy premarin generic buy dostinex pills buy sildenafil 100mg for sale
omeprazole online order singulair 10mg brand order lopressor 50mg generic
cheap micardis buy telmisartan 80mg without prescription movfor online buy
buy generic cenforce 100mg order cenforce pills aralen 250mg drug
buy provigil pills for sale cheap promethazine prednisone 10mg drug
buy cefdinir 300mg online cheap order glucophage 1000mg for sale order prevacid 30mg generic
cost accutane 10mg amoxicillin 500mg pill order azithromycin 250mg pills
azipro price gabapentin price neurontin where to buy