Feketeerdő meggyes alagút
Hozzávalók:A piskótalaphoz:
A szóráshoz:
|
|
Elkészítés:
A felsorolt hozzávalókból az alábbiak szerint kakaós piskótalapot sütünk.
A sütőtepsit (kb. 30×40 cm) kibéleljük sütőpapírral. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
Összekeverjük a lisztet az étkezési keményítővel (vagy egyszerűen 100 g finomlisztet használunk, de keményítővel könnyebb lesz a tészta). A tojássárgákat habosra keverjük 50 g cukorral. Egy másik tálban citromlé hozzáadásával (1 kávéskanál) felverjük a tojásfehérjéket, apránként hozzáadjuk a maradék 50 g cukrot, és kemény, fényes habbá verjük. A hab 1/3-át lazán, lyukas fakanállal beledolgozzuk a tojáskrémbe. A maradékot a tetejére halmozzuk, rászitáljuk az étkezési keményítővel, sütőporral összekevert lisztet, és az egészet óvatosan, laza mozdulatokkal, felülről lefelé, hogy minél több levegő kerüljön bele, összedolgozzuk, de nem kevergetjük.
A masszát a tepsibe öntjük, és a forró sütőben 8-10 percig sütjük.
Közben meghintünk porcukorral egy a tepsinél valamivel nagyobb konyharuhát, a cukor ugyanis majd megolvad a tészta melegétől, és megakadályozza, hogy a tészta a konyharuhára ragadjon.
A sütőből kivett piskótalapot egyetlen határozott mozdulattal tepsiböl a konyharuhára borítjuk, azonnal leszedjük róla a sütőpapírt, és betakarjuk egy másik, nedves, jól kicsavart konyharuhával (mind ezt gyorsan tesszük, különben hamar kiszárad a tészta és törékeny lesz), hagyjuk kihűlni.
Elkészítjük a tölteléket:
A meggybefőttet leszűrjük, (2,5 dl volt a lé),levéből 6 evőkanálnyit simára keverünk az étkezési keményítővel, a maradékot 2 evőkanál cukorral felforraljuk, majd hozzáadjuk a keményítőt, és éppen csak sűrűsödésig forraljuk kb. 1 perc alatt. Beletesszük a meggyet és hagyjuk kihűlni.
Egy kb. 1 liter űrtartalmú, 30 cm hosszú őzgerincformát kibélelünk folpackkal.
A tésztát formára “szabjuk”: a rövidebb oldalával párhuzamosan vágunk belőle egy kb. 18×30 cm-es és egy 11×30 cm-es téglalapot. A nagyobbik lapot a formába hajlítjuk-fektetjük, és meghintjük a cseresznyepálinkával. 1,5 dl tejszínt 2 kávéskanál cukorral és a habfixálóval (ha növényi tejszínt használunk, akkor nem szükséges a habfixáló) kemény habbá verünk, majd a tészta aljára kenjük, és 30 percre betesszük a hűtőbe. Ezután a tetejére simítjuk a meggyes masszát, befedjük a kisebbik lappal (könnyedén rá is nyomkodjuk), visszahajtjuk rá a folpackot, és legalább 3 órára hűtőbe tesszük.
Következik a díszítés. A csokoládétáblát élére állítjuk, és burgonyahámozóval vékony réteget, “forgácsokat” farigcsálunk le róla, amit felhasználásig hidegen tartunk.
A maradék 3,5 dl tejszínt kemény habbá verjük a vaníliás cukorral. Az “alagutat” hosszúkás tálra borítjuk, lehántjuk róla a fóliát.
Tetejét és oldalát bevonjuk a tejszínhabbal, sűrűn megszórjuk a csokiforgáccsal, és tetejére habrózsákat nyomunk, végül meggybefőttel díszítjük.
Finom és mutatós sütemény.