Málnás túrótorta
Hozzávalók:A piskótához:
A túrókrémhez:
A málnazseléhez:
A díszítéshez:
|
|
Elkészítés:
Az egész tojásokat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral.
A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a tojásos masszához és óvatosan keverjük össze.
Egy 26 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd simítsuk bele a masszát. Helyezzük be a 150 fokra előmelegített sütőbe, és légkeveréssel süssük 15 percig. Ha megsült, vegyük ki a formából, húzzuk le róla a papírt, majd hűtsük ki teljesen.
Amíg a tortalap sül/hűl, készítsük el a krémet.
A túrót a tejföllel egy botmixer segítségével törjük össze, szinte krémesre. Adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citrom levét és héját tegyük egy tálba és keverjük össze.
A vizet forraljuk fel, majd oldjuk fel benne a zselatint. Kevergessük, amíg langyosra hűl, majd öntsük a túrós krémhez és keverjük el alaposan. A tejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként, forgassuk a túrós krémbe.
A kihűlt piskótalapot helyezzük vissza a kapcsos tortaformába, majd simítsuk rá a túrókrémet. Tegyük be a hűtőszekrénybe 2-3 órára ami alatt teljesen megszilárdul.
A málnát egy edénybe tesszük és lángra tesszük. Hozzáadjuk a vizet és a zselatint majd ízlés szerint édesítjük. Addig melegítjük csak amíg a zselatin feloldódik benne, majd hagyjuk lehűlni. Vigyázzunk, hogy az öntet ne forrjon fel! Miután a málnás szósz lehűlt, rásimítjuk a tortára, majd az egész málnás túrótortát pár órára vagy egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Ha megszilárdult, egy éles késsel a forma mentén körbevágjuk, majd leemeljük róla a tortaformát és tejszínhabbal díszítjük.
(én most egy kis pisztáciát is szórtam rá díszítésnek)
Jó étvágyat kívánok!