

Gluténmentes barackos joghurttorta
Hozzávalók:A piskótához:
A töltelékhez:
A díszítéshez:
|
|
Elkészítés:
A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot is, tovább verjük a legmagasabb fokozaton, ezt követően a tojások sárgáját is hozzáadjuk, összekeverjük, majd lassú fokozatra állítjuk, és géppel a rizslisztet és a kakaóport is, belekeverjük. vajazott rizslisztezett tortaformába öntjük, elsimítjuk. Előmelegített 180 fokos sütőben kb 8 perc alatt készre sütjük.
A krémhez a mascarponét robotgép segítségével krémesre keverjük az eritrittel, habalapot verjük kemény habbá, a barackot kockázzuk fel. A zselatint a joghurttal keverjük el, majd melegítsük össze, forralni nem kell! Hagyjuk langyosra hűlni. Majd a mascarponés krémet és a habot is hozzákeverjük.
A piskótalapot a tortakarimába visszahelyezzük és a krém felét rákanalazzuk, ekkor a barack kockák felét rádobjuk, majd ismét krém jön, és barack, a tetejét habkártya segítségével elsimítjuk, és egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap a karika mentén óvatosan körbe vágjuk a tortát, lehúzzuk róla a karimát, és a maradék Hulalát habbá verjük, ízlés szerint díszítjük.
buy cialis 10mg online cheap buy viagra 100mg sale sildenafil 100mg usa
buy ketotifen 1 mg buy cheap imipramine imipramine 25mg cost
where can i buy mintop buy minoxytop medication the best ed pill
buy precose without a prescription buy griseofulvin cheap order griseofulvin 250mg online cheap
aspirin 75 mg pills levoflox 500mg cheap brand imiquimod
purchase dipyridamole generic cost gemfibrozil 300 mg pravastatin 20mg cheap
melatonin 3 mg cheap aygestin 5 mg cost danazol 100 mg price
duphaston 10mg uk order forxiga 10mg sale buy jardiance paypal
monograph 600 mg pills pletal 100 mg canada order pletal 100 mg online cheap
buy prasugrel 10 mg pills generic detrol 2mg detrol 1mg uk
buy ferrous 100 mg online betapace generic buy sotalol 40mg without prescription
order generic mestinon buy maxalt medication maxalt 5mg price
order vasotec 10mg generic order doxazosin duphalac for sale
zovirax canada order xeloda 500mg generic rivastigmine 6mg brand
premarin us cheap viagra 100mg sildenafil without a doctor’s prescription
buy micardis generic buy plaquenil 400mg online molnunat pills
cialis ca cialis 40mg brand sildenafil tablet
cenforce online order buy naprosyn 250mg generic order aralen 250mg without prescription
cost provigil 100mg buy deltasone 5mg online cheap deltasone 40mg us
accutane ca order absorica for sale zithromax canada
azipro 250mg cheap buy gabapentin 800mg online cheap buy neurontin 800mg generic