

Kakaós kalács
Hozzávalók:
A lekenéshez:
|
|
Elkészítés:
Az élesztőt a langyos tejben, pici cukorral felfuttatjuk.
A kakaó kivételével az összes anyagot a dagasztóba tesszük a felfuttatott élesztővel együtt. Bedagasztás után a tésztát kétfelé vesszük, az egyiket visszatesszük a dagasztóba, hozzáadjuk a kakaót és jól beledolgozzuk.
A kakaós és a sima tésztát is letakarva 1 óra alatt, langyos helyen a duplájára kelesztjük. Kelés után nem gyúrjuk át, hanem egyszerűen mindkét gombócot ismét elfelezzük. Így van 2 kakaós és 2 sima gombócunk. 1 kakaós és egy sima gombócot egymásra teszünk és enyhén lisztezett felületen együtt kinyújtjuk. (kb.20x45cm) Ezután mint a bejglit feltekerjük.
A másik tésztával is így járunk el, majd a két rudat lágyan nem húzva összetekerjük, körré formázzuk és a végeit összeillesztjük. Papírozott tepsire tesszük, és 25 percig kelni hagyjuk. Majd bevágjuk a tetejét és még kb. 30 perc alatt a duplájára kelesztjük.
Megkenjük a vízzel hígított tojássárgájával, és 180 fokra előmelegített sütőben 40-45 perc alatt szép pirosra sütjük. (Sütés közben figyeljük, és ha nagyon pirulna mérsékeljük a hőfokot 160 fokra)
Kávé, kakaó, vagy tea mellé, magában vagy lekvárral is nagyon finom.
buy cialis 40mg order viagra 100mg without prescription viagra 50mg tablet
purchase minoxidil online cheap buy flomax 0.2mg buy erectile dysfunction medications
aspirin 75mg over the counter order imiquimod cream buy generic zovirax online
order meloset 3 mg for sale meloset 3mg generic order danocrine 100mg pills
etodolac buy online buy pletal 100mg cilostazol 100 mg us
order mestinon 60 mg without prescription buy maxalt 5mg for sale buy rizatriptan 10mg generic
enalapril 5mg over the counter vasotec ca buy lactulose
cialis india cialis 5mg viagra 25 mg
order modafinil 200mg pill buy promethazine cheap cost deltasone 20mg
order accutane 10mg pill zithromax 500mg us azithromycin 500mg pills
brand azithromycin 250mg buy generic azipro 250mg purchase neurontin without prescription
best casino furosemide canada how to buy furosemide
poker games online best online casino real money stromectol medication
purchase phenytoin for sale buy ditropan 2.5mg pill purchase ditropan generic
baclofen 10mg uk lioresal for sale buy ketorolac medication
buy fosamax 70mg where to buy colcrys without a prescription buy macrodantin pill
order inderal 10mg pill plavix order online order clopidogrel 150mg generic
buy generic nortriptyline pamelor online buy buy anacin 500 mg pills
order warfarin 2mg generic coumadin 5mg brand buy generic reglan
pepcid 40mg cost losartan buy online buy generic prograf
purchase esomeprazole pills buy topamax 200mg pill topamax over the counter
buy zantac without prescription celebrex 100mg canada celecoxib cost
fluconazole price ampicillin 500mg pills how to buy baycip
clindamycin cost erythromycin 500mg cost order sildenafil 50mg pills
nolvadex online buy order tamoxifen 20mg online buy rhinocort sale
trazodone 50mg cost buy clindac a sale order clindamycin for sale
order aspirin 75 mg generic casino games real money poker online cash
good academic writing free slot real online casino
calcitriol 0.25 mg over the counter purchase labetalol generic tricor us
medroxyprogesterone 10mg price buy microzide buy microzide for sale
most effective antifungal cream old blood pressure medication names antihypertensive medication lists by class