

Rántott cukkini zöldbabsalátával és rizzsel
Hozzávalók:A cukkinihez:
A zöldbabsalátához:
A körethez:
|
|
Elkészítés:
A cukkinit vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk be, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.
Ezután alaposan csepegtessük le, majd panírozzuk be.
A tojásokat üssük fel egy tálba, majd sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze. Ezután az alaposan lecsepegtetett cukkinit először forgassuk bele a lisztbe, majd az ízesített tojásba, végül pedig a szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy kevés olajjal. Ezután helyezzük rá a bepanírozott cukkinit, majd a tetejét is locsoljuk meg egy kevés olajjal. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon sütöttem)
Közben főzzük meg a rizst.
A zöldbabot daraboljuk fel ízlés szerint, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Ezután szűrjük le, majd hűtsük ki egészen.
Az olajat keverjük alaposan össze a mézzel, a citromlével, egy csipet sóval, és a magos mustárral, majd öntsük rá a kihűlt zöldbabra. Ezután kézzel forgassuk alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni hogy az ízek jól összeérjenek. (ízlés szerint több mézet is tehetünk hozzá, ha édesebben szeretjük)
Tálaláskor a rántott cukkinit rizzsel, és a zöldbabsalátával kínáljuk.
cialis next day buy cialis online cheap order sildenafil 50mg online cheap
purchase zaditor sale geodon cost buy tofranil for sale
order acarbose pills precose generic order griseofulvin sale
aspirin cost imiquimod order zovirax creams
dipyridamole 25mg price buy dipyridamole 25mg online pravachol sale
order melatonin online cheap buy meloset 3mg pills danazol 100 mg over the counter
order dydrogesterone 10 mg sale forxiga 10mg over the counter brand empagliflozin
fludrocortisone 100mcg usa buy aciphex without a prescription buy imodium no prescription
prasugrel 10mg cost prasugrel 10 mg cheap brand tolterodine 2mg
order ferrous sulfate 100mg actonel pills order sotalol 40 mg online
pyridostigmine generic buy pyridostigmine 60mg pills rizatriptan 10mg over the counter
order vasotec without prescription buy generic vasotec lactulose ca
buy betahistine 16mg online cheap buy haloperidol 10 mg for sale buy generic probalan
order premarin 0.625mg sale viagra sildenafil 25mg purchase viagra without prescription
how to get prilosec without a prescription prilosec 20mg cheap buy lopressor without prescription
brand micardis 20mg telmisartan over the counter order molnupiravir 200 mg online cheap
purchase cenforce online cheap brand naproxen 500mg buy generic aralen over the counter
buy omnicef no prescription purchase lansoprazole pill prevacid 15mg uk
accutane 10mg generic buy amoxil 250mg for sale buy zithromax
buy lipitor 80mg pills albuterol 100mcg sale norvasc 5mg tablet
azipro without prescription prednisolone 10mg canada buy gabapentin generic